Mark:
Csöndben ballagtam Jackson mellett, mert most se mondanivalóm nem volt, se kedvem megszólalni. A kis kávéházba beérve a tekintetemmel rögtön Juniort kezdtem keresni, de aztán rádöbbentem, hogy ő nem itt dolgozik, azért folytattam az üzlet pásztázását és egy olyan embert pillantottam meg, akire végképp nem számítottam.
JB ült az egyik sarokban egy eléggé ribancnak kinéző ember - lehet, hogy az egyik alkalmazottja volt - társaságában. Összébbhúztam magam, hogy ne tűnjek fel neki, de már késő volt, mert észrevett.
- Markie! - kurjantott fel hangosan.
Jackson:
Elképedve néztem a mellettem álló, megszólított személyre, azon morfondírozva, hogy először Markot vagy előbb Hyunát vonjam kérdőre. A dílerem ott cseverészett egy kávéházban egy stricinek kinéző csávóval, aki nagy valószínűséggel ismerte Markot, akivel meg lefeküdtem. Egyértelmű volt, hogy mindenről tudni akartam, méghozzá ott rögtön.
Ahogy Mark elindult a férfi felé, aki igen érdekesen szólt hozzá, én is nekilódultam, hogy kivirult fejjel, negédesen mosolyogva, lehuppanhassak drága Hyunám mellé.
- Mizujs kiscsibém? - simítottam a lány álla alá, amit kissé még tartanom is kellett, annyira leesett szegénykémnek.
- Jackson! - csuklott el a hangja. - Te meg mit keresel itt?
- Erre volt dolgom - rántottam meg vállaimat játékosan, előadva magamat, mintha egy rossz buzi lettem volna. Mondjuk az is voltam, de most nem lényeg. - Ki az úriember? - fordultam a férfi felé, aki igencsak kíváncsi szemekkel vizslatott.
Mark:
Némán néztem az előttem lezajló jelenetet és köpni-nyelni nem tudtam ettől a Jackson személyiségtől. Ilyenkor árad belőle ez a borzasztó tengerpart szag.
- Im JaeBum - biccentett a főnököm jókedvűen. - Mark - fordult felém és negédesen vigyorgott rám. - Ő Jackson Wang? - Oh, Im JB JaeBum baszd fel magad, kellett neked így rákérdezni. Ebből tuti le fog esni neki, hogy beszéltem róla! Idegesen rákerekítettem a szemem JB-re, majd némaságot fogadva ültem le mellé. A kurva anyját. Tuti az volt.
Jackson:
Nagyon nehezemre esett visszafojtani a kuncogásomat, amit az előttem lezajlott jelenet okozott. Voltak sejtéseim azt illetően, ki is volt ez az Im Jaebum, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ő tudni fogja, én ki vagyok. Két tippem volt erre; vagy Hyuna mesélt rólam, vagy Mark. És a vöröske reakcióját elnézve, egyértelmű volt a válasz, ami után kutattam.
- Jaebum - mosolyogtam, vidámságommal kikészítve Hyunát. - Milyen szép név!
- Köszönöm! - viszonozta kedves gesztusomat a másik, aki vevő volt a “Borítsuk ki a főnökeinket/alkalmazottjainkat” játékomban, ez pedig szerfelett szórakoztatónak bizonyult.
- Ne vedd tolakodásnak, de honnan ismered a mellettem ülő, csinos nőszemélyt? - vágtam a közepébe a dolgoknak, elérve Hyunánál, hogy egy szenvedő sóhaj törjön ki belőle.
Mark:
Majd felrobbantam miközben hallgattam a csevegésüket. Istenem, ezek arra gyúrnak, hogy kikészítsenek?
- Mark, kérsz egy kávét? - fordult felém az az ember, akit még nem ismertem, vagyis még bírtam. De ő tudja a nevem. Ez meglepő.
- Persze, de Jackson fizeti - bólintottam, mert nem akartam, hogy a díler kibújjon a büntetése alól.
- De akkor az enyémet is - kapott rögtön az ingyenélés lehetőségére JB. - És amúgy, lényegében munkatársak vagyunk - tömte tele a mondanivalóját töltelékszavakkal a főnököm, a mondandóját most Jacksonhoz intézve.
Jackson:
- Munkatársak vagytok? - meredtem Jaebumra, majd rögtön a mellettem ülő lányra, aki megszólította a vöröskét. - Te honnan ismered Markot?
- Nem ismerem - válaszolt azonnal, hatalmas, ártatlan szemekkel pislogva, megpróbálva eljátszani a szemérmes fruskát, ami lássuk be, sosem volt. - Csak tudom a nevét… Tippeltem... Ez egy ilyen adottság - tárta szét karjait, belekortyolva az előtte pihenő kávéscsészébe.
- Aha, én meg szabadidőmben atommagot szoktam hasítani - bólogattam aprókat, a lehető leggúnyosabb modoromat véve elő. - Megyek, hozok mindenkinek egy kávét, ha már hirtelenjében bank lettem - álltam fel helyemről, az újonnan megismert férfi felé fordulva. - Jaebum, nincs kedved elkísérni?
Mark:
Csak bámultam, ahogy JB rábólint a dologra és feláll. Hirtelen minden lelassult körülöttem, mintha egy menő filmben lennénk, és lepergett előttem az életem. De csak azok a részek, amit vagy Jacksonnal, vagy Jaebummal töltöttem. És rájöttem… hogy kurvára nem lenne jó nekem, ha ezek összehaverkodnának.
- Inkább megyek én - pattantam fel és lendületből visszalöktem a székére főnökömet. Megragadtam Jackson kezét és a pult felé húztam a megdöbbent srácot.
Jackson:
Baromira nem vágtam, Mark mitől parázott be ilyen hirtelen, és miért nem szerette volna, ha Jaebummal veszem a kávékat, és nem vele. Mondjuk, ez kevésbé foglalkoztatott, mint az, hogy ez a csávó ismerte Hyunát… Rohadtul kíváncsi voltam a kapcsolatuk eredetére, és hogy pontosan milyen munka is kötötte össze őket.
- Mark - szólítottam meg hirtelen a vöröskét, aki úgy remegett mellettem, mintha szellemet látott volna. - Mi a gond? Úgy fosol, mint egy hasmenéses galamb, csak azt nem tudom, mitől. Miért nem engedted, hogy Jaebummal vegyem a kávékat?
Mark:
Tágra nyílt szemekkel fürkésztem Jacksont. Most mi az Istent mondjak?
- Csak tuti, hogy nem bírnád - legyintettem, de nem… egyáltalán nem akart nekem hinni. Belegondoltam komolyabban, hogy ezek összebarátkoznak, mert Jackson már fordult vissza JB-hez és nekem cselekednem kellett. - Csak… - ragadtam meg a felsője szélét. Nagyon nehéz lesz ezt kinyögni. - Csak veled szeretnék lenni - hadartam. A nyugodt életemért mindent.
Jackson:
- Aha - húztam össze kissé szemeimet, miközben a fiút méregettem. - Szóval velem szeretnél lenni… - ízlelgettem a szavakat, de valahogy nagyon hazugság aromában gazdagoknak tűntek nekem. - Komolyan azt hiszed, hogy ezt bekajálom?
Mark nem válaszolt. Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy igazat mondott vagy valami mástól szeretett volna “megóvni”, jobban mondva, a saját seggét óvni. Biztos voltam abban, hogy a srác rendelkezett olyan információkkal, amiket nem akart a tudomásomra hozni, csupán eme apró titkoknak a lényegét nem bírtam kitalálni.
- Nézd! - szóltam hozzá ismét. - Engem nem érdekel, hogy mit meséltél rólam Jaebumnak; nem ismerem őt, és igazából annyira téged sem. Én is mondtam egy-két dolgot Hyunának rólad, valószínűleg ezért is tudja a nevedet, de jelen pillanatban, ez egy cseppet sem érdekel. Azt akarom tudni, hogy a főnököm, mégis milyen kapcsolatban áll ezzel a Jaebum krapekkal!
Mark:
Csendben hallgattam végig a hegyibeszédét, mert nem mondott számomra semmi sértőt, amiért muszáj lett volna visszaszólnom.
- Ah! - nyögtem ki végül. - Hát ez engem is érdekelne - nevettem erőtlenül. - Bár, nem lehet nehéz kitalálni, mind a ketten illegális ipart űznek, lazán összehaverkodhattak egy pubban, vagy egy sztripzízbárban - mondtam a magamét, közben próbáltam figyelmen kívül hagyni Jackson pisszegését és a kabátujjam markolászását. - Esetleg egy elvonón, vagy nem is tudom - fel se tűnt, hogy milyen hangosan beszélek, csak akkor, amikor Jackson a számra tapasztotta a tenyerét. - Mi van már?! - sziszegtem.
Jackson:
Sanszos volt, hogy ott helyben lekeverek neki egyet.
- Nyilvános helyen vagyunk, te szerencsétlen, azt akarod, hogy mindannyian sittre menjünk?! - tapasztottam továbbra is kezemet ajkához, a lehető leggyilkosabb tekintettemmel meredve a srácra. Ez a Mark nem lehetett valami okos, ha ilyen szinten nem bírta kordában tartani magát; most komolyan, normális strici nem kockáztatja az állását és inkognitóját, az állítólagos zavara miatt, nem? Nehezemre esett elhinni, hogy a vöröske tényleg ennyire balfasz volt, mikor kínos helyzetben került.
Kikértem végül az italokat - és annak ellenére, hogy a pultos gyerek nagyon csúnyán nézett ránk -, sikeresen az asztalunkhoz is szállítottam őket, nyomomban az elcsendesedett Markkal.
- Ezt meg mi lelte? - bökött felé Jaebum, értetlenül meredve a fiúra.
- Rájött, hogy Tibet nem szabadulhat fel, és ez mélyen megérintette - feleltem monoton hanglejtéssel, nem akarva több szót ejteni a vörös fürtös személyről. - Szóval elmesélnétek, pontosan milyen ez a bizonyos munkakapcsolat közöttetek?
- Mark nekem dolgozik, mint egy strici - foglalta össze Jaebum, halkan, nehogy bárki is meghalljon minket.
- Nem erre gondoltam - ráztam meg fejemet. - De jó tudni - tettem hozzá.
Mark:
- Ez eddig nem egyértelmű…? - motyogtam a nemlétező bajszom alatt. - Nem a mi kapcsolatunkra, hanem a… nővel való kapcsolatodra... - mondtam, pedig Jaebum számára tuti egyértelmű volt, csak próbáltam okosnak tűnni a legutóbbi égésem miatt.
- Hyunával… - gondolkozott el. - Egész régóta jóban vagyunk. De csak, mint munkatársak - magyarázta. - Most is csak azért kerestük fel egymást, mert általatok szóba kerültetek - itt megtapsoltam Jaebum szóhasználatát. - És megbeszéltünk egy kávét. Ennyi a nagy ismertségünk.
Jackson:
- Értem - bólintottam aprót, nem igazán tudva, ezek után mit kellett volna tennem vagy mondanom. Kicsit kínosnak éreztem, hogy olyan hirtelen odaállítottam Markkal, de már mindegy volt, elvégre egész jól eldumálgattam velük. Bár a vöröskén láttam, hogy kínosnak érezte magát… Hát rábaszott rendesen!
- Mellesleg - szólt Hyuna -, nem lenne kedvetek kiugrani most hozzám.
- Most? - kérdeztem vissza azonnal, nagy szemeket meresztve a lányra. - Minek?
- Jaebumnak amúgy is dolga lenne nálam - rántott vállat -, és rátok is szükségünk lenne.
- Ránk? - mutattam hitetlenül magamra, majd a mellettem feszengve ülő, Markra. - Miért?
- Majd elmondom, csak menjünk - állt fel Jaebum, egy köteg pénzt hajítva az asztalra, gondolván, hogy annyi biztosan elég lesz borravalóra. - Az én kocsimmal megyünk!
Mark arcára sandítva, semmi jót nem mertem csatolni ehhez az emberhez, és ehhez az ötlethez sem. Mégis beültem abba a rohadt autóba.
Mark:
- Visszakaptad a jogsidat? - nem tudom ezzel mennyire tiportam bele Hyuna lelkébe, de őt megelőzve ültem be az anyósülére.
- Nem, és amúgy a kocsi sem az enyém - JB és a vezetési szokásai egy külön biblia, olyan, mintha egy süketnéma, vak nyugger, macskásnőt ültetnénk a volán mögé, akit korábban nem egyszer húztak meg a vezetői vizsgáján. Csapjuk mondjuk még azt hozzá, hogy se fék, se visszapillantó nem volt a kocsin. Mármint volt, de JB nem használta. Az ő világában nem létezik ilyesmi.
Rutinos beosztottként, már egészen hozzászoktam a halálmenetekhez, de arra kíváncsi voltam, hogy dílerék meddig bírják.
Jackson:
Ez a Jaebum csávó nem volt egy Formula 1-es pilóta, de Hyunánál biztosan jobban vezetett. Drága barátnőm úgy irányította minden egyes alkalommal azt a rohadt autót, mint aki le akarja körözni Lewis Hamilton-t. Természetesen az első alkalommal remegő térdekkel, és körülbelül három kilóval kevesebben szálltam ki a járműből, de sokadik alkalom után már meg sem kottyant egy haláltúra a dílerlánnyal. Talán ezért volt könnyű elviselni Jaebum vezetési stílusát.
Mark:
- Hyuna, drágám merre kéne? - nézett hátra a főnököm, én meg akaratlanul is a kormány felé nyúltam, hogy tartsam az irányt és ne menjünk árokba. A nő ledarálta a címet és az irányokat, JB pedig végre visszafordult a volánhoz.
- Na végre - fújtam ki az eddig benntartott levegőt. - Hol van az? A külváros-külvárosában? - fordultam hátra most én.
Jackson:
Hyuna nem válaszolt Marknak, csak szemforgatva jelezte, hogy a fiú majd meglátja a lényeget, ha odaértünk. Én csendben maradtam, valamiért hirtelen rám tört a megmagyarázhatatlan agyfasz, amitől nem volt kedvem megállás nélkül jártatni a pofámat. Pedig én aztán imádok beszélni, de akkor úgy nem jött az ihlet. Lehet Hyuna belecsempészett valamit a kávémba, én nem tudom…
Időközben beszunyáltam az autóban, így nem igazán láttam az események sorozatát. Csupán a hangos káromkodásokra és az erőszakos ajtócsapkodásra ébredtem meg, és akkor láttam, mi miatt ócsároltuk annyira a Teremtőnket. A drogdíler lány termesztőháza előtt legalább öt rendőrkocsi egy tűzoltó parkolt, megvizsgálva a helyszínt. Valószínűleg keresték az okot, hogy az objektum mitől égett porig.
