13. fejezet

Jackson:

Valamennyire lenyugodtam, ahogy sokáig jártam a környéket, hagyva, hogy a hűs levegő kicsit kínozza arcbőrömet. Ahogy fokozatosan csillapodott az ingerültségem, egyre távolabb s távolabb kerültem az otthonomtól, a végére meg már fogalmam sem volt, pontosan merre vagyok.

Jackson Wanghoz méltó élmény volt ez is, de ahelyett, hogy magamat szidtam volna, inkább sietősen keresni kezdtem valamiféle támpontot, aminek segítségével legalább belőhettem, hol tartózkodtam. Persze, minek az okostelefon, rajta a Google Maps-szel, a GPS-szel, meg minden tájékozódásra való alkalmazással, amikor hagyatkozhatunk az emberi ösztönökre? Egyem a saját logikámat, de erre akkor nem gondoltam, csak betegesen kerestem valamit, amibe kapaszkodhattam.

Eléggé szar környékre keveredtem, tele kisebb sikátorokkal, amikben ki tudja a társadalom mely rétegei lapulhattak. Ilyenekre alapjáraton nem szoktam gondolni, elvégre minek, hiszen semmilyen úton-módon nem kapcsolódtam ezekhez. Viszont, amint megpillantottam, hogy az egyik ilyen kiugrószerűségben, pont azt a szerencsétlen vöröskét püfölte valami nagyra nőtt barom, gondolkodás nélkül rohantam hozzá, nem véve figyelembe a következményeket.

Mark:

Először egy erőteljes öklöst kaptam a gyomromba, ami miatt az összes levegő távozott a testemből, és semmilyen kiáltás nem tudta elhagyni a számat. Utána már csak úgy jöttek az ütések, nem tudtam számon tartani őket, csak az erőteljes fájdalmat éreztem, ami több pontból is érkezett.

Próbáltam hangot kiadni, de amikor kinyitottam a számat, a csapás az arcomba érkezett, amitől nem csak egy fogamtól, de a részleges látásomtól is búcsút kellett vennem.

Amilyen hirtelen jöttek az ütések, olyan gyorsan is tűntek el, egyik pillanatról a másikra elengedtek, és a földre estem. Amennyit láttam belőle, egy szőke torpedó robbant neki a támadómnak, és kezdte el püfölni. Nem is figyeltem rá, próbáltam minél távolabb húzni magam, de olyan ramaty állapotban voltam, hogy csak lehunytam a szemem, és próbáltam életben maradni.

Jackson:

Bármiféle racionális magyarázat nélkül rontottam neki a fiú támadójának, de akkora hevességgel, ami még engem is rendesen meglepett. Mintha valami felrobbant volna bennem, olyan könnyedén tértem ki a másik ütései elől, és mintha csak erre születtem volna, szimplán két jobb horoggal a betonba döngöltem azt a vadállatot. Bár én tituláltam egy agresszív baromnak, valójában nem ő viselkedett elvetemülten, hanem azaz idióta, akinek nem jutott eszébe használni a telefonját. Mondjuk, miután a vöröskét verő fickó eltakarodott, kicsit hálás voltam a hülye fejemnek, amiért megfeledkeztem a 21. század egyik legnagyobb találmányáról (az internetes telefonokról).

Lihegve meredtem még néhány másodpercig a böszme pasi irányába, majd lassacskán Mark elé léptem, s leguggoltam hozzá, hogy az időközben falnak vetett testén, szemügyre vehessem a sérüléseit.

- Miért keveredsz mindig bajba? - kérdeztem, inkább magamtól, mint tőle. Alig volt magánál, arról sem lehetett fogalma, mi is történt vele, így nem vártam választ, csak karjaimba vettem, s elindultam keresni egy számára kényelmesebb helyet.

Mark:
Halványan érzékeltem, hogy csitult a balhé, úgyhogy kicsit elengedtem magam, már nem feszültek be annyira a tagjaim. Engedtem, hogy a vállam ellazuljon, és egy kicsit több levegő is jutott a tüdőmbe. A fájdalom továbbra sem múlt el, sőt, fokozódott is, de igyekeztem nem tudomást venni róla.  Éreztem, ahogy a korábbi megmentőm a karjai közé vett, automatikusan bújtam közelebb hozzá, és simultam a mellkasához. Borzasztóan ismerős volt annak tapintása, egészen védelmezően hatott rám, jólesett, hogy ez az ember sietett a segítségemre. Még az sem zavart, hogy mennyire tűntem buzinak egy ilyen szituációban.
Lassan nyitottam ki a szemem, és próbáltam fokuszálni, hogy ki is az, aki a segítségemre sietett. A romantikus pillanatomból az billentett ki, amikor megláttam, ki volt az.
- Jackson? - szaladt ki a számon, a hangom meglepően rekedt és karcos volt. Lepillantott rám, majd újra az útra szegezte a tekintetét. Akaratlanul is a számra szöktek a kérdések. - Miért csináltad ezt? - a lépései egyenletesek voltak, kellemesen ringatóztam a karjai között. - Mármint... miért segítettél?
Megtorpant, elég hirtelen, ami miatt a mellkasának csapódtam. Nem távolodtam el tőle, hanem csak onnan, közelről bámultam fel rá, mint egy szar romantikus filmben, mégis… valahogy tényleg úgy éreztem magam, mint a főhősnők, az ilyenekben.

Jackson:

Hosszasan meredtem Mark akkor ártatlannak tűnő szemeibe, mintha azokban kerestem volna a választ kérdésére, ami egy az egyben bennem is megfordult, pontosan ilyen formában. Miért segítettem valaki olyannak, aki egy minimális kedvességet sem mutatott felém? Miért voltam ilyen vele? Miért nem hagytam csak a faszba? Akárhányszor próbáltam elüldözni őt a közelemből, valahogy mindig mellettem kötött ki, ilyen-olyan ürügyből kifolyólag. Tényleg véletlen lett volna?

Hatalmasat sóhajtottam, továbbra is a mellkasomhoz tapadó fiúra pillantva, aki egy milliméterrel sem kívánt távolabb kerülni tőlem, csak meresztette a nagy bambi szemeket, olyan szendén, mintha egy ma született bárány lett volna.

- Hát... - nyeltem egy kisebbet, még magamnak sem akarva beismerni, mit készültem kiejteni a számon. - Azt hiszem, fontos vagy nekem.

Mark:

Mikor kimondta azt a bizonyost mondatot, mintha a testem összes pontjáról származó fájdalom megszűnt volna, mert a lelkemre gyógyító hatással volt. Összeszorítottam az ajkaim, majd a homlokomat döntöttem a mellkasának, aztán lassan abba kezdtem verni.

- Jackson - motyogtam. Akartam valamit mondani, de csak egy szisszenésre futotta. - Nem akarsz bevinni az ügyeletre? - sajnos tőlem nem futotta semmi romantikusra, sosem voltam a szavak embere.

A tetteké sem, de érezhetően közelebb simultam hozzá, hogy éreztessem… a hálámat? Hogy hasonlóan érzek? A szeretetemet?

- Pontosítok - kapaszkodtam bele a pólójába. - Vigyél be az ügyeletre, mert olyan fájdalmaim vannak, mint egy szülő nőnek… csak én máshol vérzek - nyögtem bele a mellkasába.

Jackson:

Egy másodpercre teljesen megállt a szívem, amikor Mark közelebb húzódott hozzám, mintha a remény kedvesen arcomra simított volna. De mi a faszban reménykedtem? Hogy hasonlóan érez, mint én…? Egyáltalán, én hogy éreztem? Semmit sem kellett volna táplálnom iránta, mégis sikerült valahogy magamhoz láncolnom… Csak én lehettem ilyen mértékben szerencsétlen.

Persze, amint kinyitotta a száját, annyi lett mindennek, amit éreztem, csak a szememet forgattam meg, miközben nekiindultam a hosszadalmas utunknak.

- Hölgyeim és uraim, így kell elrontani egy pillanatot - motyogtam orrom alatt, de nem elég halkan, ugyanis a karjaim között szenvedő Mark, hirtelen felkapta a fejét.

Mark:

- Na - csaptam a vállára, de aztán fájdalmasan felszisszentem, mert nem esett túl jól a szétvert testemnek. - Még nem érdemelted ki, hogy mondjak neked bármit is, ami a pillanat folytatása lenne… - motyogtam, majd újból visszadöntöttem a fejem, a kiszabott helyére.

Elbóbiskolhattam, mert már csak akkor tértem magamhoz, amikor a kórházhoz értünk. Nem értettem, hogy miért jött el eddig, hisz szerintem nincs akkora bajom… bár, az állapotom lehet, hogy megkívánja.

Bent azonnal lerohantak az ápolók és az orvosok, hirtelen nem tudtam hova kapni a fejem, annyi helyről érkeztek a kérdések és az információk. Valamilyen módon egy tolható ágyra, vagy mire kerültem és elkezdtek… tolni befelé.

- Ő nem jöhet velem? - kissé pánikszerűen hagyta el a kérdés a számat, miközben Jacksont néztem. Ő is felém pillantott, ezért összeakadt a tekintetünk.

- Nem - felelte egyértelműen az orvos. Azonnal elkezdtem gyártani a fejemben a dolgokat, majd pánikoló kiáltás hagyta el a számat.

- Állj! - sikítottam fel. - Ha ő nem jöhet, én sem megyek be! - próbáltam leszállni a hordágyról, több ember is felém ugrott, de sikeresen megálltam a lábamon.

Körülbelül kettő másodpercig, aztán vészesen közeledni kezdett a föld, hogy adjon egy hatalmas puszit.

Jackson:

Magam sem tudom miért, de mérhetetlenül jólestek Mark szavai, olyasfajta melegséggel töltve el, ami eddig még senkinek sem sikerült. De nem volt időm gondolatban fejbe verni magam, vagy a pillanatba feledkezni, ugyanis amikor a vöröske készült csókot váltani a padlóval, ismét reflexből kaptam el. És persze, megint a karjaim között kötött ki.

Az ajakink olyan közelségbe kerültek, amitől rendesen elvörösödött a fejem, pedig ezelőtt már le is feküdtünk, meg minden, mégis totál zavarban éreztem magam. Talán azért, mert ez tényleg egy olyan alkalom volt, amikor Mark magánál volt, és nem a fű hatása alatt állt.

- Figyelj, ha nem mehetek be, menj egyedül - mondtam neki, ahogy valahogyan két lábra bírtam. - Idekint megvárlak, ha szeretnéd, hozok valami kaját is… vagy meghívlak valahova.

Jackson Kibaszott Wang…. Neked mi a picsa bajod van?

Miért viselkedtem úgy, mint egy kibaszott pasi? Egy redvás cute boyfriend! Mi a fasz volt velem akkor? Tényleg ezt akarom? Tényleg Mark az, akire igazán vágyom?

Ahogy ezen elmélkedtem, közben az emlegetett vöröske beleegyezett minden ajánlatomba, mindössze egy bólintással, majd engedett az orvosok támogatásának, s elvonult, gondolom vizsgálatra.

Én meg ott maradtam, totál egyedül, a hevesen verő szívemmel…

Mark:

Természetesen, miután látták, hogy milyen agresszívan reagáltam, benyugtatóztak, és körülbelül semmit sem fogtam fel a körülöttem történő dolgokból.

Csak arra tudtam gondolni, ami a korábbi percekben történt. Hogy Jackson milyen gyorsan reagált, és mennyire megilletődött a közelségtől, nekem pedig időm sem volt reagálni. Bár leginkább az járt a fejemben, hogy mekkora hisztis és hiszékeny kurva vagyok. Ezt már eljátszottuk egyszer, igaz, akkor részegek és füvesek voltunk, de akkor is ő kezdeményezett, én pedig átadtam magam neki. Aztán mi lett a vége? Balhé, kurvaanyázás, és egy csomó olyan dolog, amire rohadtul nem vágytam. Olyan dolgok, amikre most sem vágyom. Ráadásul Jackson még mindig egy srác.

Egy férfi, ahogy én is. És egy azonos neművel még akkor sem tudnék elképzelni egy kapcsolatot, ha halálosan szerelmes lennék belé.

Vagy mégis?

Jackson:

Nem is tudom, pontosan mennyit vártam Markra, de szerintem két órát biztosan ültem a váróban. Persze, nem végig csak a seggemet meresztettem, elugrottam kajáért meg kávéért, és utána átértékeltem az addigi életemet. Főleg azokat a jeleneteket játszottam újra, amikben a vöröske is szerepet kapott, igen jelentőseket. Sajnos, nem sok jót ígért mindaz, amit láttam, elvégre egyszer már tényleg eljátszottuk ugyanezt. Oké, ott részegek és drogosok voltunk, és az akkori helyzet azért másabb volt… Valahogy mégsem tűnt rózsásabbnak.

Mark homofób volt, és hisztis, plusz sokszor elviselhetetlen habitussal bírt az agyamra menni, ennek ellenére… Ott voltam egy rohadt kórházban, egy bazi nagy szendviccsel a kezemben, amit neki hoztam, és konkrétan rá vártam, hogy elvihessem egy randi… izére.

Hosszú gondolkodás után egy ajtó kitárulására kaptam fel a fejemet, amin Mark jött - illetve vánszorgott - ki, kissé kómásan, de határozottan jobb állapotban.

Mielőtt még elhagytuk volna a kórház területét, az orvos meghagyta nekem, hogy gondoskodjak róla, és egy darabig ne engedjem veszélyes környékekre. Ó, ha tudta volna, milyen melónk volt!

- Akkor - mondtam óvatosan, ahogy a szendvicset majszoló Markra pillantottam - szeretnél menni valahova? Enni, vagy valami… Mindent én állok, persze…

Istenem Wang, csak fogd már be!

Mark:

Végül csak kiengedtek a műtőből, kaptam néhány öltést a seggemre, megállapították, hogy belső vérzésem nincs, ami elég meglepő, és a zúzódásaim egy idő után teljesen rendben lesznek.

- Egy pattanásos, kövér pasas varrta össze az intim részeimet - nyavalyogtam a dílernek. - Ráadásul kennem is kell, nehogy begyulladjon… - tettem még hozzá. Azonnal bevillantak azok a képek, hogy Jackson belemasszírozza a különböző pontjaimra azt a bizonyos anyagot, amitől enyhén csúszós lesz a bőrünk… igyekeztem elhessegetni a képzelgéseket. - Mehetünk hozzám... - néztem rá. Látszott, hogy először megriasztja a gondolat, de aztán fokozatosan ugrottak be neki is a dolgok, és halványan elvigyorodott. - JinYoung nagyon finom rántottát csinál - tettem még hozzá, amitől rögtön eltűnt a jókedve. - Te jobbat csinálsz? Megkóstolnám azt is…

Istenem Yien Tuan, most határoztad el magad, hogy nem fogsz vele kezdeni, mert úgyse fogtok tudni normális kapcsolatot létesíteni.

Jackson:

Igen, sokszor beismertem már, de azokban a percekben újra megtettem; Mark kibaszott aranyos volt. Bár helyenként talán túlságosan is részletezte azt, amit nem kellett volna, és amire annyira nem voltam kíváncsi, de a finom perverz utalások után, elnéztem neki az efféle “baklövéseket”. Ezer örömmel felvittem volna magamhoz, bizonyos tojásokkal etetve meg, csak az volt a probléma, hogy nem éltem egyedül, és a húgom jelenlétében nem akartam szexuális életet élni.

- Én csinálom a legjobb rántottát Szöulban - mosolyogtam rá kedvesen, igyekezve nem kiültetni az arcomra a piszkos gondolataimat, bár az ajkaim megnyalását nem hagyhattam ki. - És ezer örömmel felhívnálak magamhoz… De előtte még meg kell ejtenem egy telefont.

Muszáj volt valahogy eltüntetnem Jina-t a közelből, mert rohadtul kettesben akartam lenni a vöröskével.

Mark:

- Persze, csináld csak, addig én is telefonálok - legyintettem, majd leültem egy közeli padra, mert a saját lábamon alig bírtam megállni. Előhúztam a mobilom a kardigánom zsebéből és benyomtam a gyorshívót. Amíg kicsengett, Jacksont figyeltem, aki épp el volt foglalva a mobiljával, szóval nem tudott kihallgatni.

- Markie - sipított végül a telefonba Junior. - Hol vagy? Mi van veled? Napok óta nem láttalak! - máskor nagyon utáltam, ha ilyen magasan beszélt, de akkor valahogy jólesett, sőt, meghatott,  hogy ennyire aggódott értem.

- Jinyoung - nyöszörögtem neki, igaz, hogy csak mobilos kapcsolatban voltunk, de még vizuálisan is szenvedtem egy kicsit. - Most jöttem ki a kórházból…

- Mi?!

- És ma sem megyek haza, de majd szeretnék beszélni veled - a végét már egészen halkan mondtam. - Őszintén.

Talán érezhette, hogy ez most komoly volt, és nem kezdett kérdezgetni, csak elköszöntünk egymástól. Lehet, hogy most megjavulnak a kapcsolataim…

Jackson:

Amíg tárcsáztam Jina számát, Mark is intézett egy telefont, így szerencsére nem kellett hallania azt a hihetetlenül kínos beszélgetést, amit a húgommal folytattam le, amikor is a drága picsája, hajlandó volt felvenni.

- Jacks, hol a faszban vagy? - érkezett a kedves köszönés.

- Csá Jina, én is nagyon örülök, hogy hallom a hangod - forgattam meg szemeimet, egy gúnyos mosoly kíséretében, amit sajnos nem láthatott.

- Mi a szar van veled? - morgott. - Már egy ideje nem hallottam felőled, pedig fontos dolgot akartam mondani.

- Éspedig?

- Semmi extra amúgy, csak most egy időre anyuékhoz költöztem - mondta, teljesen nemtörődöm stílusban, ennek pedig kurvára örültem.

- Hogyhogy? - kezdtem testvéri csevejbe, holott baromira nem ezzel akartam foglalkozni.

- Nem tudom, kell a környezetváltozás, meg a többi. Meg régen voltam velünk, és jelenleg időm is van rájuk, szóval ha nem haragszik meg a lelked, akkor egy darabig náluk maradok.

- Ezt ne vedd sértésnek, Jina, de rohadtul örülök neki, hogy ezt mondod - könnyebbültem meg, fél szemmel Markra sandítva, aki továbbra is telefonált, hozzám hasonlóan.

- Miért? - kérdezte hirtelen, majd egy kisebb csend után, valószínűleg rájött a szándékaimra. - Aha, már minden világos. Hát, jó szórakozást hozzá… Csak az én szobámba ne csináljátok!

- Megígérem - vigyorogtam kajánul, azzal belecsókoltam a készülékbe, és elköszöntem a húgomtól. - Imádlak, majd még beszélünk!

Miután letettem, vidáman ültem le Mark mellé, óvatosan simítva combjára, természetesen minden nyomulást mellőzve a cselekedeteimből.

- Jó hír - suttogtam fülébe. - Tudok neked rántottát csinálni.

Mark:

Végigkövettem a tekintettemmel, ahogy leült mellém, majd beleborzongtam az érzésbe, hogy az ajkai a fülemet érintették, és a keze a combomon volt. Akaratlanul is elvigyorodtam, és bólintottam.

- Akkor irány hozzád - engedtem, hogy felhúzzon, mert magamtól ez nem igazán ment volna.

Általában, amikor ilyen romantikus filmeket nézek, gusztustalannak érzem az egészet, de akkor egészen jólesett. A testem önkéntelenül is reagált Jackson minden apró kis tettére, amíg az elmém rohadtul tiltakozott minden ellen, de lassan az is behódolt ennek.

- Remélem nem laksz messze, mert én képtelen vagyok a sétára... max a tömegközlekedés menne.

Jackson:

Mark ötlete jónak tűnt, elvégre nem éltem közel a kórházhoz - az sem volt rövid menet, amíg elcipeltem oda -, és busszal mondjuk, hamarabb elértünk volna hozzám, hogy aztán… Nem mertem befejezni ezt a mondatot, a végén még elkiabáltam volna valamit, amit nem szerettem volna.

- Mehetünk busszal - ajánlottam fel, ahogy átkaroltam vállát a fiúnak, olyan közel húzva őt magamhoz, félő volt, a végén összeroppantom a vékonyka testét. - Úgy csak körülbelül öt perc, maximum tíz.

Úgy látszott, ez a megoldás nagyon kedvező volt a vöröske számára, ugyanis olyan helyen érintette meg felsőtestemet, amit csak keveseknek engedtem meg, de nála ez olyan természetes volt, mint a levegővétel.

Ahogy haladtunk a buszmegálló felé, muszáj volt kérdeznem tőle valamit, hogy a társalgás kicsit túl mehessen a perverz utalásokon.

- Amúgy kivel telefonáltál?

Mark:

Kicsit idegen volt tőlem ez az átkarolós stílus, de végül, vonakodva ugyan, de nekidőltem a mellkasának.

- Jinyoung a... - kerestem a megfelelő szót a leírására. - Barátom? - rántottam meg végül a vállam. - A lakótársam - tettem még hozzá, mert eléggé úgy hatott a válaszom, mintha intim kapcsolatban lennénk, pedig csak a bejárónőm volt.

Lassan elértünk a buszmegállóhoz, amiben pusztán néhány ember álldogált.

- Igazából, ő az egyetlen ember az életemben, aki nem a munkámhoz kapcsolódik - vakartam meg a tarkóm. Furcsa volt, hogy veszekedés és ordítozás nélkül tudtunk hétköznapi dolgokról beszélgetni.

Végre befutott a tömeg, mint említettem, csak néhányan voltak a megállóban, de erősen kételkedtem abban, hogy felférünk.

Jackson:

Szerettem volna még kérdezni tőle dolgokat, elsősorban meg akartam vitatni valahogy, hogy hogyan is álltunk mi ketten. Bár ezt nem egy buszmegállóban, és nem akkor kellett volna, ezt belátom, de azért jó lett volna egy amolyan, “mi lett volna ha…” beszélgetést lebonyolítani.

Amint megérkezett a jármű, nagy nehezen felszenvedtük magunkat rá, bár hely nem sok volt. Konkrétan egymásnak préselődve szobroztunk, levegőt is alig lehetett kapni, viszont egyetlen előnye mégis akadt annak a szinte százezer embert cipelő busznak. Mark hihetetlenül közel volt hozzám, szégyentelenül közel, ha fogalmazhattam így. Egymással szemben álltunk, ő nekem dőlve, az ujjait olyan helyen tartva, ami ezúttal tényleg nem tett jót. Konkrétan a sliccemnél futkároztak, úgy cirógatva az ottani részeket, mintha helyben magáévá akarna tenni. Arra a bizonyos lapátra rátett még egy pluszt, hogy kéjesen suttogott valamit a fülembe, de azt már képtelen voltam értelmezni. Erősen a lábam közt ágaskodó péniszemre kellett fókuszálnom.

Mark:

A buszon meg kellett kapaszkodnom valamiben, de annyian voltak körülöttem, annyira tömötten, hogy semmilyen korlátot nem értem el, ezért automatikusan Jacksont használtam annak. A kezem rögtön a nadrágját találta meg, először csak a nadrágtartójába kapaszkodtam, majd az ujjaim átcsusszantak a dudorra a két lába között, és felelevenültek a gondolataim a krémmel kapcsolatban. Ezt muszáj volt megosztanom vele.

- Tudod... - hajtottam a vállára a fejem, arccal felé fordulva, hogy pont a füleit érje a szám. - Be kéne kenni a popsimat, és azt mondták, a sokk után az összes izomgyűrűt el kell lazítani - mondtam ki az első hülyeséget, ami eszembe jutott, és fel tudtam vele izgatni Jacksont. Persze a kezem továbbra is fel alá futkározott azon a bizonyos dudoron, ami egyre duzzadtabb lett.

Jackson:

Biztos voltam benne, hogy Mark ezzel akart büntetni… hogy melyik tettem miatt, arról fogalmam sem volt, és hogy őszinte legyen, a buszon töltött percekben, egy cseppet sem érdekelt. Csak azon imádkoztam, hogy el ne durranjak, amíg felérünk a lakásomra. Nehéz volt visszafognom magam, főleg úgy, hogy az a kis rohadék, folyamatosan az ágyékomat simogatta, ezáltal a merevedésem percről percre nagyobb lett.

Majdnem hangosan hálát adtam minden létező istenségnek, amikor a busz megállt, mi pedig sikeresen lemenekültünk róla, én legalábbis. Megragadtam a vöröske selymes kézfejét, s húzni kezdtem magam után, hogy gyorsabban elérhessük legalább az objektumot (mert a busz nem volt olyan luxus, hogy pont a ház előtt dobjon le). Aish, azon imádkoztam még, hogy a rohadt gyűrűi kibírják.

Már félsikernek könyveltem el, mikor bejutottunk a liftbe, amely hamar eljuttatott minket a bejárati ajtómig. Megtehettem volna, hogy a picike felvonóban nekiesek a fiúnak, de tartóztatni akartam kettőnket, még egy kis ideig. Valószínűleg Markot az is meglepte, hogy a merevedésem ellenére, halál nyugodtan kerestem meg a kulcsomat, s ugyanilyen tempóban nyitottam ki a nyílászárót.

Viszont abban a percben, amint a fiú belépett az ajtón, azt pedig becsukhattam magunk mögött, gondolkodás nélkül kentem a falra Markot, vágyakozó csókokkal lepve el ajkait.

Mark:

Jackson meglepően jól tűrte az egész aktívkodásomat a buszon, úgy sétált végig az utcán, mintha nem lenne sátor a nadrágja, pedig az a dudor nagyobb volt, mint az egészséges, ép ésszel bírható kategória. Az, hogy még a felvonóban sem támadott le, elültette bennem, hogy tökéletesen tudja tartóztatni magát, és nem kell nekem aggódnom nála.

Teljesen naivan sétáltam be a lakásába, majd nem kis meglepetésként ért, hogy nekicsapott az ajtónak, és az ajkaimra tapadt. Először felszisszentem, mert elég erősen tolt neki a falnak, de azonnal elfelejtettem a fájdalmat, és csak a csókjára tudtam gondolni. A nyakába akasztottam a karjaimat, majd elkezdtem feltúrni a haját, hogy közelebb és közelebb húzzam magamhoz, hogy jobban érezzem a csókját és őt magát. Ágyékát hozzám dörgölte, betolta a két lábam közé, ami miatt én is éledezni kezdtem, majd lassan olyan készenléti helyzetbe kerültem, mint ő. Oldalra billentettem a  fejem és hagytam, hogy hadd nyúljon a combom alá, és húzzon a csípőjére. Készségesen karoltam át a lábaimmal, majd megéreztem a bejáratomnál a merevedést, és muszáj volt elválnom tőle egy pillanatra, hogy levegő után kapkodjak.

- Jézusom, Jackson... - nyögtem fel újra, amikor megint a falhoz nyomott, de most a nyakamat támadta be.

Jackson:

Kívántam Marknak minden egyes részét, a feje tetejétől, a lábujja végéig akartam őt, csak magamnak. Hihetetlen megkönnyebbülés terjedt végig testemben, mihelyst elkezdhettem a kínzását s kényeztetését egyszerre. A kéjes hangja, ahogy nevemet nyögte, miközben érzékeny bőrét kóstolgattam, teljesen megőrjített. Nem igazán érdekelt a balesete, hogy valószínűleg minden durvább érintésem kisebb-nagyobb fájdalmakat okozott neki, egyszerűen csak… Pont annyira akartam kikészíteni, ahogy ő kikészített engem.

Elléptem az ajtótól, magammal cipelve Mark könnyű testét is, ismételten visszatérve a puha ajkakra, amelyek úgy kaptak enyéim után, mintha azokból származott volna az élet elixírje. Sajnos a hálóig nem bírtam elvinni, így a nappaliban kötöttünk ki, de ott sem a kanapén, mert hát az luxus… A földre dőltünk, továbbra sem hagyva abba a csókcsatánkat. Szó szerint, leszakítottam róla egyszerű anyagú felsőjét, a maradványokat valamelyik sarokba hajítva, gyönyörködve a vékony felsőtest látványában.

Nem sokáig bambultam őt, szinte gondolkodás nélkül rávetettem magam, nyelvemmel mellbimbóit kényeztetve, kissé még fogaimmal is megkarcolva az érzékeny részeket. Hangosan felnyüszített, amikor olyan helyeken jártam, ahol talán nem kellett volna, de élveztem, ahogy erőszakosan hajamba túrt, ezzel irányítva cselekedeteimet.

Mark:

Szűköltem az élvezettől, amikor a mellkasomat vette kezelésbe, és a hajába futtattam a kezem, hogy a megfelelő helyre tudjam nyomni, hogy minél több testi öröm jusson ki nekem. Belenyalt a köldökömbe, amit apró sikkantással jutalmaztam. Halk morranás hagyta el a száját, ami valószínűleg azt jelenthette, hogy nagyon is tetszett neki ez a hang, amit kiadtam.

Eddig full heteróként sosem éltem át ilyeneket, de sajnos be kellett ismernem, hogy a férfiak sokkal jobban csinálják ezt, mint a nők, sőt! Jackson nyelve egészen csodákat művelt, amit nem győztem díjazni az elejtett sóhajaimmal és kósza nyögéseimmel.

Visszatért az ajkaimhoz, én pedig az alkalmat kihasználtam, egy rántással lehúztam róla a pólóját, hogy megcsodálhassam a nem is olyan rég látott kockáit.

- Istenem - futtattam végig rajtuk a kezem. - Már ettől képes lennék orgazmust kapni - csaptam hátra a fejem az élvezettől.

Jackson:

Imádtam, kibaszottul, kurvára imádtam, amikor Mark ilyen volt. Nem gyakran láttam ezt az arcát, konkrétan legutóbb akkor, mikor totál be volt szívva, és utána lebaszott a lábamról is. Különösen nagy öröm volt számomra ez az alkalom, ugyanis teljesen magánál volt, és tényleg száz százalékosan ő kérte, hogy ezúttal, én basszam le őt a lábáról.

Halkan felnevettem, amikor tudatosítottam kijelentését, megint nyakát célozva be csókjaimmal, miközben egyik kezemmel összefogtam csuklóit s a feje fölé helyeztem azokat. Másikkal hasfalát cirógattam, kicsit később lejjebb kutakodva valami nagy és kemény után. Azonnal lehámoztam róla nadrágját, egészen bokájáig volta azt, alsónadrágon keresztül simítva rá merevedésére.

Hangosan felnyögött, miközben hátamba karmolt, s a hirtelen jött élvezettől majdnem el is ment az ujjaim alatt. Masszírozásba kezdtem odalent, ahogy fentebb lágyan csókoltam ajkaira, kissé megnyugtatva heves szívverését. Egyszerűen maga volt a mennyország, amikor Mark száját ízleltem; édes volt, mégis vad és szenvedélyes, ugyanakkor helyenként félénk, enyhén gyámoltalan.

- Istenem! - sóhajtottam egy lélegzetvétel közben, mikor véletlenül összeértek ágyékaink, emlékeztetve a lényegre. - Tényleg… Felkészültek az izomgyűrűid?

Mark:

Alig bírtam veszteg maradni, mert vissza akartam vágni neki a sok kínzásért, de vagy a földhöz voltam szögezve, vagy próbáltam visszafojtani az orgazmusomat, mert még túl korai volt. Cserébe perverzebbnél, perverzebb dolgok hagyták el a számat, akárcsak egy pornósztárét, hogy legalább ennyivel tudjam húzni Jackson agyát.

Összeszorítottam a számat, mert már kezdtem zavarba jönni a belőlem kijövő hangoktól, de ha egyszerűen olyan csodákat művelt a Dílerem?

- Jackson - hajoltam fel hozzá, majd puhán a szájára csókoltam. - Annyira csodálatos vagy - forrasztottam össze az ajkainkat egy szenvedélyes csókra, de ez most nem olyan volt, mint az eddigiek. Nem vad és követelőző, hanem sokkal inkább puha és azt sugározta, hogy talán bízom benne.  - Készen - vigyorodtam el, majd lerugdostam magamról a nadrágot, és végignyúltam a padlón.

Jackson:

Képtelen voltam bármit is csinálni Markkal, annyira ledöbbentett érzelmekkel teli csókja, hogy perceken keresztül csupán kiszolgáltatott testét figyeltem. Éreztem, ahogy ajkaim remegni kezdtek, a karom elernyedt, a szememet pedig képtelen voltam levenni róla. Ahogy magabiztos kisugárzású arcát néztem, valamiért… elbizonytalanodtam.

- Biztosan szeretnéd? - kérdeztem halkan, de erre csak egy szemöldök ráncolást kaptam válaszul. - Mármint… Nem akarok semmit sem rád erőltetni, mint a múltkor, ráadásul most eleve nem vagy jó állapotban… fizikailag. Szóval, csak akkor folytassuk, ha tényleg szeretnéd, és egy minimális nyomást sem érzel - mondtam, de a pillantásai alapján, nem igazán értette hirtelen visszakozásomat. - Nem akarom, hogy ennek is olyan vége legyen, mint annak a bulinak… - makogtam, elkapva róla pillantásomat, olyasfajta gondolatokat ébresztve magamba, amik még számomra is ismeretlenek voltak.

Mark:

Ahogy Jackson ilyen hirtelen elbizonytalanodott, én is kibillentem egy kicsit. Végülis most próbáltunk “újrakezdeni” egy “kapcsolatot”, így idézőjelekben, mert lehet, hogy eddig nem is kezdtük el, és nem is nevezném kapcsolatnak.

- Figyelj - ültem fel én is (megjegyzem nem volt túl kényelmes álló farokkal), majd megemeltem Jackson fejét, hogy rám nézzen -, én készen állok… izé, minden értelemben - inogott meg a szentimentális Mark, és egy pillanat alatt előbújt a szokásos nyomorék. - De nem tudom.

Egymás szemébe bámultunk, kábé tehetetlenül és egyikőnk sem lépett semmit. Nem tudtuk, hogy hirtelen romantikusba lépjünk át, vagy sokkal inkább a testiségek helyezzük előtérbe.

Aztán a következő pillanatban - szerencsére - visítani kezdett a csengő, ami kimentett minket a kínos, vagy éppen másmilyen pillanatokból.

- Jézusom - borultam el a padlón, amikor Jackson felpattant, és az ajtóhoz rohant. - Felveszem a pólód - szóltam utána, majd az említett tárgyért nyúltam.

Jackson:

Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek a váratlan látogatónak, vagy sírjak helyette, ugyanis szívesebben foglalkoztam volna Markkal, és a nagy romantikánkkal. Lehetett azt egyáltalán annak nevezni egyébként? Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy a kisebb szemezésünk kínos, vagy aranyos volt… De ezzel sajnos nem volt több időm foglalkozni.

Félmezteleneül, továbbra is erekcióval a lábaim között léptem a bejárathoz, lendületből nyitva ki azt, nem is nézve meg, konkrétan ki tört rám. Nem voltam szívélyes hangulatomban, de amikor az unokatestvérem vérben úszó fejével találtam szemben magam, már nem a strici volt az első, aki foglalkoztatott.

Nam rémes állapotban tántorgott be az előszobába, alig állt a lábán, tekintete mégis tiszta és teljesen józan volt. Ettől tartottam, ugyanis így muszáj volt találkoznia Markkal, aki egyáltalán nem volt szalonképes, ha fogalmazhattam így. Viszont ezzel nem tudtam törődni, helyette inkább azonnal átkaroltam rokonomat, s betámogattam a nappaliba, ahol Mark ácsorgott szerencsétlenül, mint aki nem tudta, mit kezdjen magával.

Amint meglátta, pontosan kit is “cipeltem”, szemei elkerekedtek, s Namjoon is felélénkült, amikor megpillantotta a vöröskét. Mintha az agyrázkódása - mert sejteni lehetett, hogy az volt neki - egy cseppet sem zavarta volna.

- Mark? - pislogott meglepettem unokatestvérem, miközben a kanapéra ültettem. - Mit keresel itt?

Na várjunk… Ezek ismerték egymást? Személyesen?

Mark:

Türelmesen vártam, hogy visszajöjjön Jackson, majd amikor megpillantottam, hogy ki érkezdett, azonnal felpattantam és odarohantam, hogy segítsek.

- Ömh - próbáltam értelmes magyarázatot összehozni, de végül a teljes igazságot nyögtem ki. - Feljöttem rántottázni. Akármit is jelentsen ez.

Lefektettük Namjoont a szófára, mert már egyikünk se tudta tovább cipelni. Tényleg elég ramatyul festett. Kíváncsi voltam, hogy mi történt vele, de nem az én rokonom volt, nem nekem kellett kikérdeznem. Úgyhogy otthagytam kettesben Jacksonnal, és elkezdtem összeszedegetni a ruháimat.

Jackson:

Félig Markot, félig a szétvert Namjoont figyeltem, de mivel nem volta kaméleon, hogy mindként szememet egyszerre, de különböző helyekre tudjam fókuszálni, így amikor a vöröske a hátam mögé lépett, kénytelen voltam csak és kizárólag az unokatestvéremre koncentrálni.

- Csak a szokásos történt, vagy most kivételesen másért jöttél haza véres pofával? - forgattam meg szemem, mivel már a faszom is kivolt azzal, hogy ez a szerencsétlen barom, minden alkalommal kibaszott rondán állított be hozzám.

- Ugyan, te is tudod, hogy nem szeretem megszakítani a szokásaimat - nevetett fájdalmasan, véres ajkát megnyalva, nagy nehezen közelebb hajolva hozzám. - Amúgy… Mit keres itt a strici?

- Ne most, Nam - sóhajtottam kelletlenül, de a srác kaján vigyorát nem tudtam levakarni.

Időközben Mark összeszedte a cuccait, s kissé várakozó pillantásaival tett rá utalást, hogy ő bizony hazamegy. Hogy a retkes kurva életbe!

- Kikísérlek - álltam fel kuzinom mellől, továbbra is félmeztelenül, aztán csendesen kisomfordáltunk Markkal az előszobába, ahol Namnak nem ránk volt rálátása. - Haza tudsz jutni az állapotodban?

- Persze - bólintott. - Max, majd hívok valakit.

- Rendben - egyeztem bele, és bár ugyan nem akartam egyedül elengedni, azt az idióta barátomat sem hagyhattam magára, a végén még elájult volna nekem, és még jobban összemenstruálta volna a kanapémat. - Akkor… majd beszélünk!

- Ühüm - motyogta, de még mielőtt kinyitotta volna a bejárati ajtót, kissé ijedten fordult vissza felém, ismét majdnem a karjaim közt kötve ki. - A pólód…

- Tartsd meg - legyintettem azonnal, halványan elmosolyodva. - Ha már összetéptem a tiédet.

- Kösz - makogta, s mielőtt tényleg elment volna, halkan utánaszóltam.

- Mark - ejtettem ki nevét ajkaimon, kissé izgatottan figyelve kíváncsi szemeit. Mikor megint teljesen szembenállt velem, óvatosan közelebb hajoltam hozzá, s egy lágy csókot nyomtam szájára, olyasmit, amit utoljára kaptam tőle. - Veszek neked egy másik felsőt, rendben? Ha akarod… közösen elmehetünk… majd… valamikor, ha már nem lesz, aki megzavar bennünket. Oké?

Válaszul csupán kedvesen bólintott, szép mosollyal arcán.

Mark:

Miután összeszedtem a ruháimat nem volt kedvem ott maradni, úgyis elbaszódott már ez az este, úgyhogy úgy döntöttem, ideje hazamenni.

- Kikísérlek - Jackson valószínűleg látta az arcomon, hogy nem nagyon akarok maradni. Az ajtóban elbúcsúztunk, csak olyan semmilyen stílusban, de aztán a randimeghívásra kicsit elképedtem. Nem gondoltam volna, hogy tényleg komolyan gondolta azt, hogy nem basz engem összevissza, aztán csak kidob az utcára. Hanem tényleg akart valamit tőlem. Ettől kicsit megriadtam.

Miután becsapódott az ajtó, egy kicsit megrészegültem, és neki kellett dőlnöm a falnak, hogy megemésszem a dolgokat. Végigsimítottam az ujjammal a számon, ahol korábban az ő ajkai jártak. Keserűen elhúztam azt, mert tényleg ijesztő volt ez a helyzet. Főleg egy férfitól.

Egyszer én húzom magamra, és akarok még többet, máskor viszont csak egy ilyen apró gesztustól megrémülök. Miért nem tudom végre eldönteni, hogy mit akarok, mint Jackson?

Idegesen beletúrtam a hajamba, és most már ténylegesen hazaindultam.