14. fejezet

Jackson

Hosszú percekig csak meredtem az ajtóra, mintha annak fixírozásával rájöttem volna, pontosan mit is műveltem az elmúlt három-négy órában. Bevédtem Mark seggét, hogy ne kelljen kurvákkal együtt élnie, mivel az unokatestvéremnek - aki azokban a percekben is látványosan szenvedett nálam - valami különleges védettsége volt/van. Utána szívatni kezdtem, aztán megmentettem attól, hogy totálisan szétverjék, majd bevittem a kórházba, konkrétan beismertem, hogy vannak érzéseim iránta, hazahoztam, MAJDNEM megdöntöttem, végül pedig elhívtam egy randira. Mindezt persze, halálosan édes boyfriend stílusban. Eszem cseszem magamtól, komolyan…

Hangosan felsóhajtottam, aztán visszaballagtam Namjoonhoz, hogy kibeszélhessük - megint - pontosan miért lett újra agyonverve. Időközben lankadt a lábam között az érdeklődés - ami nem csoda, nem voltam valami komfortos helyzetben a maszturbáláshoz.

- Minden oké? - kérdezte rokonom, sokat sejtető pillantásokkal, s olyasfajta kaján mosollyal, amit tipikusan sosem lehetett letörölni az arcáról.

- Persze, minden kibaszott fasza, és még liliomokat is szarok szabadidőmben - dőltem le mellé, egy pokrócot borítva testemre, mivel fáztam félmeztelenül. Más volt a helyzet, amikor valaki éppen feküdt rajtam. - Szerinted, hogy lenne már minden oké?

- Nem tudom, úgy tűnt, mielőtt megjelentem, minden oké volt.

- Így van! - kiáltottam ingerülten, közel hajolva véres arcához. - Mielőtt megjelentél, a lehető legjobban mentek a dolgok.

- És, mi történt?

- Te direkt akarsz kiidegelni? - húztam fel szemöldököm, mert a szöszi stílusa nagyon arra engedett következtetni, hogy szánt szándékkal akarta, hogy idegállapotba kerüljek.

- Bevallom, igen - mosolygott szórakozottan, s úgy tűnt, mintha már nem szenvedne enyhe agyrázkódásban. Röhögését egy párna tompította, amit egyenesen a pofájába hajítottam. - Jó-jó, sajnálom. Csak jó látni, hogy megint szerelmes vagy.

- Parancsolsz? - grimaszoltam egy hatalmasat, rétegesen betokásítva. - Én? Szerelmes? Megint? Húha, nagyon beüthetted a fejed.

- Az agyammal semmi baj nincsen, a tiéddel viszont annál több - nézett rám komolyan, s ezt csak tetőzte, hogy totál össze volt verve. - Miért tagadod a nyilvánvalót?

- Mi a nyilvánvaló? Csak dugni akartam egyet és kész!

- Ne hazudj már magadnak is, Istenem! - ejtette hátra fejét, hangos nevetések közepette. - Láttam, hogy viselkedtél vele az előbb, ne nézz ostobának.

- Eddig sosem néztelek annak, de most nagyon hajazok rá, hogy orvoshoz vigyelek.

- Mert? - ráncolta össze homlokát.

- Mert nem vagy magadnál, és baromságokat beszélsz össze-vissza. Még, hogy én szerelmes? Miből gondolod ezt? Csak mert megjátszottam előtte magam? Tudod te milyen nehéz becserkészni egy heterót? Muszáj elhitetnem vele, hogy többet jelent számomra, mint egy szimpla dugás, különben nem engedné magát…!

- Jackson... - állított le unokatestvérem, nyugodtan csengő, mély hangszínével, amitől még a szívverésem is lelassult egy percre. - Rokonok vagyunk, és közeli barátok, már meglehetősen sok ideje. Hidd el, pontosan tudom milyen nehéz becserkészni egy nem ferdehajlamú srácot, mert márt milliószor panaszkodtál róla. És ha ennyiről is lenne szó, még talán be is venném a kis mesédet.

- De?

- De Mark már egyszer megvolt - buktatta meg az első logikai bakimat. - Lefeküdtetek, jó volt és kész. Akkor meg minek töröd magad miatta? Lásd be, ennek semmi értelme: egy jóképű, meleg pasi megszállott módjára fűz egy buzi-gyűlölő srácot, akit egyszer ráadásul már meg is kapott. Mi oka lenne rá, ha nem a szerelem?

- Néha kurvára utállak!

Morogva vágtam le magam mellé, hisztis kisgyerek stílusban adva elő a legnagyobb bajomat, ami egy kis vörös strici formában nyilvánult meg.

- Mit csináljak, Nam? - túrtam hajamba, totálisan kiakadva.

- Mondd el neki, hogy érzel.

- Hogyan? Még én sem tudom, hogy érzek - sóhajtottam nagyot, a lehető leglátványosabban szenvedve végig azokat a perceket.

- Valahogy próbáld megfogalmazni!

- Nem tudom, azt hogyan kell! Nem vagyok bölcsész, bakker…

- Csak szimplán baromi sötét - dörzsölte meg arcát, teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, miszerint totál össze volt verve. Ezek szerint, egy cseppet sem zavarta. - Mondd el, mi játszódik le benned, amikor vele vagy!

- Hm… - Meglehetősen sokáig tartott, mire befejeztem ezt a mondatot. Hirtelen teljesen kiürült az agyam, nem tudtam semmit sem konkrétan szavakkal megformálni. Mintha lebénultam volna, amikor Mark került szóba. S talán pont ez volt a válasz. - Azt hiszem, leblokkolok tőle. Amikor velem van, vagy róla van szó, úgy érzem, mintha kifordulnék önmagamból. Miatta talán változom, vagy valami. Fogalmam sincs. Ha itt állna előttem, biztosan meg sem tudnék mukkanni.

- Miért nem? - kérdezte, olyan mimikákat produkálva, mint amikor tényleg felkeltem az érdeklődését.

- Mert egy döglött rák szintjére zuhan az IQ-m, amikor vele vagyok. Olyankor szinte csak és kizárólag rá koncentrálok, és semmilyen racionális döntést nem bírok meghozni.

- Jacks - mosolyodott el kuzinom, ahogy egyik kezét vállamra helyezte -, szerintem megvan, mit kell mondanod.

Halovány vigyorszerűség suhant végig arcomon, miközben felemeltem a padlót bámuló fejemet.

- Na, ideje letisztítani a fejedet - pattantam fel, a konyha felé véve az irányt, hogy a szokásos “NamJoon életmentő csomag”-ot elővegyem.

- Nem is érdekel, ezúttal hogy történt?

- Bocsi Namika, ma este túl önző vagyok veled foglalkozni - köptem oda neki, de csupán egy önelégült vigyort kaptam válaszul. Többre nem is volt szükségem.